Hiszek abban, hogy a ’szoftvert fejlesztők’ és az ’üzlet’ stratégiai partnerei lehetnek egymásnak.

Marhefka István vagyok, agiliscoach, szervezetfejlesztési tanácsadó, software architect.

20 éve foglalkozom professzionális szoftverfejlesztéssel kis-, közép- és nagyvállalatoknál magyar és nemzetközi piacon.

A küldetésem az, hogy olyan szoftverek készüljenek, amik a megrendelőiket stratégiailag fontos üzleti előnyhöz juttassák versenytársaikkal szemben. Ennek megvalósulását olyan környezet kialakításával támogatom, amiben a megrendelő és a megvalósító szervezet partneri együttműködésben dolgozik együtt.

Ehhez a kulcs a valódi agilis szoftverfejlesztés, ahol a megvalósító csapat érti a megrendelő üzleti céljait, és úgy fejleszt, hogy a megrendelő is pontosan tudja, hogy mi mikorra fog elkészülni, és hogyan dolgozik a csapat.

Ha másképpen kellene megfogalmazni, azt is mondhatnám, hogy a szoftverszállításnak rugalmasnak, de egyben tervezhetőnek is kell lennie, ezt viszont csak megfelelő bizalmi szint mellett, szoros együttműködés kialakítása során érheti el a csapat és a megrendelő. A szoros együttműködés és ezáltal a közös célok hatására tapasztalatom szerint a csapattagok motiváltabban dolgoznak, hiszen a munkájuk a megrendelővel való kapcsolatukon keresztül értelmet nyer. Ha pedig vezetőként a megfelelő kereteket és légkört biztosítjuk, akkor a csapattagok egyedi tehetségeikkel és tudásukat kiaknázva tudnak hozzájárulni a sikerhez és az innovációhoz.

Szolgáltatásaimat szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégek vezetőinek vagy az ő megrendelőiknek ajánlom.

Két módon van lehetőséged velem dolgozni.

Rövid időtartamú szervezetfejlesztési folyamat

Ha lassú vagy nem tervezhető a szoftverszállítás, és/vagy minőségi problémák merülnek fel, esetleg az üzleti megrendelő és a szállító csapat között nehézkes az együttműködés, esetleg a szállító csapat motivációs szintje alacsony, akkor ez a szolgáltatásom az, ami neked a leghatékonyabban segíthet.

A tipikusan 3-6 hónapos folyamat során intenzív együttműködésre számíthatsz. A folyamat elején *mérhető célokat* fogalmazunk meg, amiért aztán közösen dolgozunk.

A folyamat során együtt dolgozom a szervezetben dolgozókkal: a vezetőkkel, a csapattal / csapatokkal, termékfelelőssel és a megrendelő képviselőjével (amennyiben bevonható a folyamatba).

Az együttműködés végére eljutunk oda, hogy az eredmények jelentősen javultak, és hogy a közös munka során megtapasztalt működés folytatható lesz a jelenlétem nélkül is.

A szoftverfejlesztés kapcsán szerzett tapasztalataimat és az agilis szemléletmódot sikerrel adtam már át nem az IT-szektorban tevékenykedő szervezeteknek is (építőipar, fogászati szektor), e cégeknél a belső együttműködést fejlesztve az üzleti célok elérése érdekében.

Transzformatív képzések

Hogyan tud az üzleti és szállító oldal jól együttműködni annak érdekében, hogy a szállított szoftver értéke minél korábban üzletileg termőre fordulhasson?

Millió könyv, internetes oldal létezik a világon, amikben már minden okosságot leírtak. Az a kérdés valójában, hogy ezeket a sokszor ideális világban – más tanácsadók által – kitalált módszereket hogyan lehet a kegyetlen valóságban is megvalósítani.  A képzéseken erre saját magad jössz rá.

Túl lépek a standard képzési formákon (mint pl Product Owner, Projektvezető, Software Architect), ahol csak egyetlen szakmát tanítanak. Nálam rálátsz majd a többi kapcsolódó szakmára is, ezáltal technológiai oldalról jövő emberként képes leszel megkérdőjelezni a status quot, és képes leszel a saját környezetedet is változásra késztetni.

Olyan elméleti hátteret adok, amivel valódi átlátást kapsz, emellett pedig gyakorlati képzést is nyújtok, amik saját élményekhez juttatnak olyan területeken, amivel még nincs tapasztalatod neked vagy a cégednél dolgozó szakembereknek.

Lehetsz üzleti elemző, szoftverfejlesztő, termékfelelős, ülhetsz a megrendelő oldalon is, nem számít, ezek a képzések mindenkinek szólnak!

AGILUU Stories

Ügyfeleink

MILYEN LENNE, HA NÁLAD vagy neked DOLGOZÓ SZOFTVERFEJLESZTŐ CSAPATOK STABILAN, KISZÁMÍTHATÓ MÓDON SZÁLLÍTANÁNAK, ÉS MINDENKI A SAJÁT TEHETSÉGÉVEL, LELKESEDÉSÉVEL VENNE RÉSZT A MUNKÁBAN?

MIT NYERNÉL EZZEL TE, A CÉGED ÉS AZ ÜGYFELEID?

Szeretnék bővebb tájékoztatást!

9 + 6 =